Egy kis kép a falon
Hálószobámban függ - több kép
mellett - egy kisméretű festmény; régi gazdái jó vastag arany keretbe helyezték,
hogy észre lehessen venni, olyan pici a lelkem. Feltehetőleg holland mestere a
XIX. század második felében működött, a szignója és az évszám is ott szerepel a
képen.
A képen nem történik semmi azonkívül,
hogy ül egy lány a tisztáson római-görög tunikaszerű ruhában, és lelkesen
fésülgeti a majdnem derékig érő haját. A kép kedves, derűs, jó hatású, meg is
kedveltem már.
Történetesen kedves ismerősök
jöttek hozzánk látogatóba, kérésemre, hogy adjanak szakértő véleményt a
gyűjteményemről. Az enyém persze csak töredéke az övéknek - ők ezt az ipart
űzik foglalkozásszerűen.
A becsüs pár hölgytagja megállt a
kép előtt, ránézett, de nem szólt semmit.
- Nem tetszik? – kérdeztem
kíváncsian.
- Olyan sonkalábú! - hangzott el
a gyors verdikt ellentmondást nem tűrően, és a hölgy tovább ment.
Hát valóban… A modell helybéli
parasztlányka lehetett, akin volt egy kis husi, meg zsiri, és ezt a természet
alkotta remeket a festmény teljes bájában rávillantja a nézőre. Szegény művész;
annak idején nem sejthette, hogy a divat, és az ideák gyorsabban változnak,
mint ahogy művén megszárad a festék, és korunk hölgyei nem kevésbé lesznek e
kérdésben engesztelhetetlenek, mint az övéi. Csak ők a hús, és zsírmentes
hölgyekkel voltak azok.
Akárhogy is lesz, ha nem kenyérre
kell majd, én nem fogom eladni ezt a kis bájos remeket; korhűnek nem nevezném, és,
igen, a modell jelenleg nem trendi – ámde báját épp ezek adják. Lehet nála
„időszerűbb”, „szebb”, „divatosabb” egy kép, de ilyen több nem lesz sosem. Még
ha, esetleg, műértőségem színvonala kérdésessé lett is vendégeim szemében.
No egy előnyöm azért lett ebből a
látogatásból: a képecske címet kapott, mert azóta úgy hívom, hogy "A
sonkalábú!"
Kása bácsi
Egyszer már meg kell írni Kása
bácsit, még mielőtt az én nemzedékem távozásával már nem lesz senki, aki
emlékezne Kispest ipartörténetének erre a prominens figurájára.
Amikor mi gyerekek voltunk, ő már
jócskán benne járt az években; ezzel persze óvatosan kell bánni, mert egy
gyereknek mindenki öreg. Érzésem szerint azonban ő már akkor túl volt a 60.
életévén, akár nyugdíjba is mehetett volna, feltéve, hogy azt a pár fillért
nyugdíjnak lehetne nevezni, amit a hozzá hasonló magánszektorban dolgozó
emberek kaphattak akkoriban.
Kása bácsi kisember volt, a szó
szoros értelmében; alacsony, viszont terjedelmes, nagy pocakján a valószínűleg
szabó által épített nadrágja csak a széles nadrágtartó - népies nevén
hózentráger - segítségével volt képes a helyén maradni. Persze, azt is mondanom
kell, hogy Kása bácsi fodrász volt, mégpedig férfifodrász, akinek csöpp műhelye
az Ady Endre útról nyílott, egész pontosan szemben az Ady Endre úti
leányiskolával, mert akkoriban, amikor Kása bácsi működött, még a nemi
szegregáció áldozatai voltunk.
Kása bácsi működési körzete talán
egy jó kilométer lehetett, azon belül nemigen volt másik fodrászműhely, így aki
közel lakott az intézményéhez, az nagyrészt látogatta is azt, ha már huncutkái
túlnőttek a fenntartható mértéken. Sokan jártunk ide gyerekek is - ne felejtsük
el, a kis műhely virágzása az 50' és a 60' évekre tehető - a környező
iskolákból; jómagam a Petőfi nevét viselő általános iskolából, mely egy
saroknyira volt, a Petőfi utca - Ady Endre út sarkán.
Tettük ezt annak ellenére, hogy
időnként egy - egy jólértesült osztálytársunk megsúgta, hogy Kása bácsi a
kórházba is jár, hullákat borotválni. De hát a haj az megnő, a szülők ezt
észlelik és kiadják az utasítást a gyereknek, hogy „menj el a fodrászhoz, mert
nagy a hajad!”. Az ehhez szükséges finanszírozást persze megkaptuk, és
ellentmondás nélkül mentünk a fodrászműhelybe. A műhely maga egy kis helység
volt, a kor divatjának megfelelően olajos padlóval, melynek feladata volt
felfogni lehulló tincseinket. A fekete alapon nagyon jól látszott a termés,
melyet a fodrász kissöprűjével időnként feltakarított. Bár Kása bácsi egyedül
dolgozott, mégis, ha jól emlékszem, két fodrászszék is terpeszkedett a tükrök
előtt, melyek éppen nem használt darabjába időnként egy - egy törzsvendég
bemerészkedett és élénk társalgásba kezdtek a tulajdonossal.
A tükrök alatti asztalkán sokféle
csillogó-villogó fémtárgy állt, különféle folyadékok és porok rejtekei,
melyeket Kása bácsi időnként széles mozdulatokkal kinyitott és felhasznált
belőlük egy-két cseppet, vagy morzsát, állagától függően. A kis fiókokban pedig
a szakma egyéb szerszámai feküdtek: borotvák, ollók, hajvágó különlegességek,
ritkító olló, borotva fenőszíj, és egyéb ismeretlen készségek, melyeket a
mester szükség szerint helyezett csatasorba.
A bejárattal szemben lévő falon,
ahol egy kis széntüzelésű kályha is terpeszkedett, fenn a magasban falra szerelt
tábla hirdette a fodrászmesteri tevékenység díjszabását, szépen, akkurátusan
festett betűkkel, olajfestékkel odapingálva, lévén az infláció abban a korban
nem volt ismeretes jelenség. Innen mindenki megtudhatta, hogy mit kóstál borzos
fejének hajvágás útján történő rendbetétele és még sok egyéb információ is ott
volt, amit mi, gyerekek még nem voltunk érettek használni.
Az egyetlen sor, amit erről a
tábláról egy életre megjegyeztem és nem voltam képes azóta sem elfelejteni, az
a sor volt, hogy " Orrból, fülből szőrkivágás: 50 fillér." Pedig
akkoriban erre volt a legkevésbé szükségem, hiszen nem tudhattam, hogy a
férfiúi kor előre haladtával eljön az az idő, amikor megfordul a világ.
Ilyenkor már a fejtetőn lévő szőrzet megkopik, esetleg teljesen vagy
részlegesen el is tűnik, a bölcs természet pedig ennek kompenzálására a fej
egyéb részeit nagyobb szőrtömeg termelésére ösztökéli, ezért a fenti sorra feltétlenül
szükség volt. Sőt, azt sem tudtam akkor még. hogy a szemöldököt is szabályozni
kell, mert az is hajlamos nagyfokú burjánzásba bocsátkozni.
Természetesen akkoriban az én buksimon
egyes-egyedül a nyakon jelentkeztek rakoncátlankodó pihék, amelyek nem
maradhattak ott, ha már a haj rendezésre került. Ezt a területet Kása bácsi
késes borotvával tisztította meg, egy kevéske víz segítségével, komoly
rutinnal, és bár mindig tartottam tőle, de sose vágta meg a nyakamat.
Arra már nem emlékszem, hogy
meddig jártam az ő műhelyébe, és mikor pártoltam át más fodrászati
szentélyekbe, ahol már zömmel ifjú, és kevésbé ifjú hölgyek vették kezelésbe az
eléjük kerülő férfifejeket, de ez már nem tartozik ebbe a kis emlékezésbe.
Ma már a mennyországbeli
huncutkáknak a szabályozását folytathatja Kása úr, kis műhelyének helyére pedig
egy bicikli javító műhely került, az idők szellemének megfelelően.
Molnár bácsi
Az 50-es évek végének, és a 60'
-as éveknek volt Molnár bácsi az ezermestere, minden szerkezetnek egyedüli
felkent javítója. A környéken bármi romlott el, azonnal Molnár bácsi után
kiáltottunk - persze, telefon nem volt akkoriban, így nem maradt más hátra,
mint az ifjúság elszalajtása Molnár bácsiért, aki némi morgás után
felkerekedett és megtekintette a rakoncátlankodó szerkezetet, aztán vagy
elvitte magával, vagy a helyszínen elkezdte bütykölni és javítgatni azt.
Molnár bácsi valóban bácsi
kinézettel rendelkezett. Őszhajú volt, nagy, kövér fején a haja egyenletesen
kopott, arca erősen pirospozsgás volt, hogy ennek oka mi lehetett, azt ma már
csak találgatni lehet, de nincs kizárva, hogy ezt a fröccs és a magas vérnyomás
valamilyen arányú kombinációja okozta. Két fia volt, mindkettő igenmód
hasonlított hozzá, de kiköpött másául a kisebbik fia sikeredett. A nagyobbik 56-ban
már felserdült fiatalember volt, fel lehetett ismerni fiáról az apját, de már a
fiatal férfi jellemvonásait is viselte a testén. 56’ után eltűnt, gyaníthatóan
a művelt nyugaton kereshetett boldogulást, mert, úgymond, ő is fegyvert fogott
a forradalom alatt. Nos, ennek a fegyverfogásnak magam is szemtanúja voltam,
valahonnan szerzett egy kispuskát, és az előttünk elterülő kis téren, a puskát
a derekához támasztva lövöldözött, de ezen az alapon még egy madarat sem talált
el, gondolom, ez nem is volt szándék. Tehát ártalmatlan szórakozás volt, ám
gyanítom, sejthette, hogy várhat rá a felelősségre vonás, ezért eltűnt szem elől.
Apja még folytatta a javító
tevékenységét, a mosógépek, centrifugák, vasalók és ehhez hasonló egyszerűbb
gépek várhatták általa sorsuk jobbra fordulását. Filozófiája egyszerű volt, ami
a javítást illeti, azt mondogatta ugyanis, hogy megjavít ő bármit, hiszen
" azt is emberek csinálták". Feltételezem, hogy a gondviselő nem
engedte neki megvárni a soron következő ipari forradalom gyümölcseinek
megjelenését, tehát a számítógép világának és a digitális forradalomnak a
termékeit már nem volt alkalma látni, és bár azokat is "emberek
csinálták" de azokhoz már nem tudott volna hozzászólni és pláne,
belenyúlni javítás céljából.
A fogyasztói társadalom
véglegesen feleslegessé tette a hozzá hasonló ezermesterek létét, a
"cseréld ki, ha elromlott" elv átvette a Molnár bácsik helyét.
Hantos úr
Hantos úr, az órásmester műhelye
három saroknyira volt a Kása-féle borbélyműhelytől, a Templom téri egyemeletes
ház földszintjén. A műhely egyszerű, és pici volt, annyira, hogy bár Hantos úr
nem volt kövér ember, szépen kitöltötte azt, persze azért hagyva helyet az
óráknak is, melyeknek javítása fő feladata volt.
Túl sokat nem voltam nála, nem
volt dolgom - akkoriban meg még órám se - de Hantos bácsi
családi barátunk is volt, így
elképzelhető, hogy valami fontos üzenettel, vagy valamely felmenőm elromlott
órájával szalajtottak el hozzá. Ült a kis műhelyében, nagy és őszülő fejét egy
javítandó óra fölé hajtotta, bozontos szemöldöke alá csippentette a fekete
órásnagyítóját, így matatott az óra szerkezetében. Abban az időben még nem volt
meg az órák nagy forradalma, még nem létezett kvarcóra, és érzésem szerint még
az automata óra is csak a nagy márkák kiváltsága volt. Tehát az órásmester még
a klasszikus feladatokat végezte, törött rugókat cserélt, beállított,
fogaskerekeket szerelt ki, és emelt vissza a helyükre. Elemcsere még nem
létezett, és a fogyasztói társadalom keze még nem tette be a lábát, arra késztetve
az elromlott szerkezetek tulajdonosait, hogy azonnal dobják ki a magát megadott
darabot, mert javítani, azt nem lehet.
Jó volt elnézni, ahogy nagy
köpenyében uralta a műhelyét, a műhely falát a javítás különböző fázisaiban
lévő faliórák borították, és ketyegésük megadta az üzlet alaphangját. Gondolom,
minden típusú órát elvállalt, akkoriban még a nagy márkáknak sem volt külön
saját boltjuk, vagy saját javítóműhelyük, a szakszervíz szót nem is ismertük.
Így volt akkor, a tudás az végül
mindig győzedelmeskedett, a kisipart nem lehetett legyűrni, és bár igyekeztek
szövetkezetesíteni amit csak lehetett, talán Órások Szövetkezete is volt, de
mindig maradtak önálló mesterek, akikre Kellér Dezső olyan eleganciával biggyesztette
rá a "maszek" jelzőt a magán szektor kifejezés zanzásításával.
Az egyéni tudás emellett egyéni
felelősséggel is járt, és az emberek szívesebben vitték a különleges óráikat a
magán órásokhoz, mint akárcsak a szövetkezetekhez. Ezért volt tele a műhely
fala a különböző típusú faliórákkal, melyeknek ingája finoman lengett, és egy,
két, sőt, néha három súly is húzta az óra belső szerkezetét. Elegáns fatokjaik
hiányosságait persze nem az órásmester pótolta ki, ez inkább asztalos munka
volt, de volt elég gond az órák szerkezetével is.
Mindez, amit most elmeséltem,
lassan 60 éves történet, a messzi múltba gyökeredzik; az órásműhely helyén ma
talán fotós műhely található, a mester maga már régen a mennyország óráit
javítgatja nagy, bozontos fekete szemöldöke időnként felbukkan az ég peremén, a
felhők között, hibák után kutatva.
Kiss úr, a jeges
Számomra az ő története az 50-es évek legvége, amikor is már
10 év körüli fiúcska voltam és elbírtam a néhány kilós jégtáblát és 3 sarkon
keresztül haza is tudtam vinni. Ezt a
mai világban már el sem tudjuk képzelni, de tényleg volt jégszekrény, egy
igazi, fából készült szekrény volt, a belsejét pedig horganyzott vaslemezzel
bélelték, így bele lehetett helyezni a jeget, és az szép lassan elolvadt, de a közvetlen
környezetében hideget biztosított.
Kezdetben Kiss úr még házhoz szállította a jeget, egy
nagyméretű lovas kocsival. Becsengetett, tudomásul vette az igényeket, és egy
kis, fokos végű szerszámmal megkarcolta a kocsiján fekvő jégtömböket, majd
egy-két ügyes ütéssel leválasztotta a kívánt méretű jégtáblát, és azt
becsúsztatta a kedves vevő fémvödrébe, vagy vászon szatyrába, természetesen a
megfelelő ellenérték leszurkolása után.
Biztos, hogy ez a jég jéggyárban készült, a precízen azonos
méretű jégtömbök ezt igazolták.
Voltak szóbeszédek arról, hogy ez a jég a Balatonról
származik, de ezt nehezen tudom elképzelni, mert a nagy jégtömböket fel kellene
fűrészelni, és ezt kivihetetlennek tartom.
Kiss úr az értékesítési műveletet később már csak a saját
házánál végezte, tőlünk három sarokra, a Kisviola utcában, ahol a sarokház volt
az övék, a pincében volt a jégverem, és a pince egyik ablaka volt a kiszolgáló
pont.
Hogy mi lett vele, azt nem tudom, a hatvanas évek közepe
felé megjelentek az első elektromos jégszekrények, és mindenki pánikszerű
fürgeséggel megvette a hűtőket és kidobta a bélelt fa jégszekrényeket. Így
esett, hogy a kényelem megint győzedelmeskedett a tisztes ipar felett, és egy
szakmát eltűntetett a süllyesztőben.
Az pedig már csak történelem, hogy a háza sincs már meg,
mert a helyén egy nagyobb épület áll, egy klub épülete. Így múlik el a világ
dicsősége.
Faragó úr, a szabó mester
Faragó László szabó mester a mai napig létezik és dolgozik.
Mégis, úgy gondoltam, hogy neki
különösen helye van a kispesti mesterek soraiban, mert utolsó
képviselője a tisztes kisiparnak.
Amikor én megismertem Faragó urat a 70'-es években, már volt
neve és jó híre is. Anna k a mester
típusnak volt a képviselője, aki mindkét nemnek dolgozott, elsősorban angol
szabó volt, bár tudta a könnyedebb francia stílusú szabást is.
Arról sokat mesélt, hogy az ő képzésében a mesterének volt igazán
szerepe, az a mester volt, aki a nála lévő ipari tanulót - inasnak már akkor
nem hívták a nebulókat - néha még egy - egy jól irányzott pofonnal irányította
el a szakma rögös útjain. Egy dolog
biztos, jó képzést kapott. Emellett nagyon bedolgozta magát a szabászat
rejtelmeibe, élvezte a szabászat előkészítéséhez szükséges számolásokat, tanulmányozta - már
akkor ! - a nyugati szabászati lapokat és tanult, tanult. Ennek az lett az
eredménye, hogy mindent meg tudott csinálni, méghozzá magas minőségben. Én
negyven éve vagyok a kuncsaftja, nejemmel együtt kerültünk hozzá, és
mindkettőnknek csodálatos darabokat készített, rendkívüli precizitással és
nagyon jó ízléssel.
A pontosság mellett nagyon lelkiismeretesen dolgozott,
pontosan számolt el, rendkívül alaposan vette a méretet, amit időnként
megismételt és kiskönyvében időről időre rögzített.
Ebből következik, hogy látta testünk változását, és követte
a szabásmintáiban ezt a tendenciát. Nadrágot például már nem is kellett szinte
próbálni, megvolt a szabásminta és annak alapján Faragó úr nem tudott tévedni.
Emlékszem, egyszer megleptük őt egy kockás zakó anyaggal,
amiből egy gyönyörű zakót készített, természetesen a kockák mindenütt pontosan
érintkeznek. Nos, ennek készítésekor, az egyik próba során bevallotta nekem,
hogy megtaposta az anyagot, mert éppen nem akart sikerülni a kockák passzítása.
Mesterségbeli tudásának híre ment, és egyszer csak, már a
rendszerváltott világban megbízták őt a koronaőrök egyenruhájának
elkészítésével. A koronaőröknek az egyenruháját törvényben szabályozták, és a
törvényt rajzokkal alá is támasztották. Mi sem volt természetesebb, minthogy
Faragó úr megszerezte a törvényt, az abban lévő szabásmintákat követte. Ezt úgy
tudta megoldani, hogy kifotózta a lapokat, azokat egy átlátszó lapra másolta,
és a kis műhelye mennyezetéhez rögzített egy diavetítőt, és onnan vetítette le
a szabásmintákat.
Nem tudom, hogy hány garnitúrát készített, a csizma
kivételével mindent ő alkotott meg, a föveget is. Szerencsére zsinórozást és
paszományt talált elérhetőt, így azzal nem kellett foglalkoznia, és a
fémöntvényeket sem ő készítette. De a köpeny, az atilla, a nadrág az mind az ő
gyermeke volt. Engem pedig megtisztelt egy kis szoborral, mely egy koronaőrt
ábrázol, teljes harci díszben.
Mesterségbeli tudása rendkívüli lelkiismeretességgel
párosult, nagyfokú precizitással kombinálva. Mindig, amikor beléptem a kis
műhelyébe, feljegyezte az időt, ugyanígy tett távozáskor és ezt pontosan
elszámolta velem a végelszámolásnál. Mindig nagyon vigyázott a pontosságra,
amit ígért, azt mindig pontosan betartotta.
Ehhez egy nagyon udvarias és nagyon távolságtartó modora
van, mindenkivel magázódik, és igen tisztelettudó. Én nagyon fiatalon lettem
Faragó úr kliense, és akkoriban nagyon könnyen vettük a társadalmi érintkezést,
így megpróbáltam keresztnéven szólítani őt, megpróbáltam tegezve megszólítani,
de mindez Faragó úr merevségéről lepattant, és megmaradt egy udvarias, de nem
szervilis magázódás.
Emellett Faragó úr nyitott a világra, figyeli a híreket,
piacra jár, közel van hozzájuk, rendszeresen találkozunk ott. Még egy kis
humorérzéke is van, nemrég mesélte nekem, hogy megjelent nála egy 160 kg-os
hölgy és "csináltatott magának egy tokot!"
Reméljük, hogy a mindenható vigyáz rá, már voltak kisebb
egészségügyi problémái, és még sokáig áll az elegánsan öltözködni kívánó úri és
hölgyi közönség rendelkezésére.
„Az
alkoholmentes sör az első lépés a guminő felé vezető úton”
Ez a poén kering a Neten már 3-4 éve. Nos, ezt a poént én követtem el, 1993-94-ben. A SANOFI 93-ban szervezte meg a Növényvédőszer Üzleti egységet a nagytétényi gyáregységében, akkor oda kellett átköltözni mindnyájunknak Újpestről. Tétény mellett, Érden akkor nyílt meg az Admirális étterem, ami nagyon hamar a tanyánk lett, minden külföldit oda vittünk ebédelni és vacsorázni. Mivel mindenki kocsival járt, így én is rendszeresen alkoholmentes sört ittam, mert mégiscsak úgy néz ki, de mégsem törvénytúlsó. Ekkor jött ki belőlem ez, hogy először alkoholmentes sör meg koffeinmentes kávé, aztán jöhet a guminő. Ezzel jól elvoltunk, műsör – guminő volt a szokásos szlogen. Ez a poén kiszabadult Moszkvába, az oda rendszeresen járó kollégánk jóvoltából. Ott kerengett, kerengett, és a HVG egy cikkében jött haza, akkor már úgy, mint egy igazi orosz közmondást prezentálták egy Moszkváról szóló cikkben. Aztán gondolom, onnan kiszabadult, beült ebbe a szöveggyűjteménybe és időnként elém kerül, ekkor büszkeség önti el a szívemet.
Alkoholmentes
Sör, legelső lépés a-
Guminő felé
Ez így akkor egy haiku.
Erről van limcsim is, lemerülök, megkeresem:
Mentességek
Ez a poén kering a Neten már 3-4 éve. Nos, ezt a poént én követtem el, 1993-94-ben. A SANOFI 93-ban szervezte meg a Növényvédőszer Üzleti egységet a nagytétényi gyáregységében, akkor oda kellett átköltözni mindnyájunknak Újpestről. Tétény mellett, Érden akkor nyílt meg az Admirális étterem, ami nagyon hamar a tanyánk lett, minden külföldit oda vittünk ebédelni és vacsorázni. Mivel mindenki kocsival járt, így én is rendszeresen alkoholmentes sört ittam, mert mégiscsak úgy néz ki, de mégsem törvénytúlsó. Ekkor jött ki belőlem ez, hogy először alkoholmentes sör meg koffeinmentes kávé, aztán jöhet a guminő. Ezzel jól elvoltunk, műsör – guminő volt a szokásos szlogen. Ez a poén kiszabadult Moszkvába, az oda rendszeresen járó kollégánk jóvoltából. Ott kerengett, kerengett, és a HVG egy cikkében jött haza, akkor már úgy, mint egy igazi orosz közmondást prezentálták egy Moszkváról szóló cikkben. Aztán gondolom, onnan kiszabadult, beült ebbe a szöveggyűjteménybe és időnként elém kerül, ekkor büszkeség önti el a szívemet.
Alkoholmentes
Sör, legelső lépés a-
Guminő felé
Ez így akkor egy haiku.
Erről van limcsim is, lemerülök, megkeresem:
Mentességek
Koffeinmentes
kávékat ihat,
Nikotinmentes
cigit is szívhat.
Alkoholmentes
sört tesznek elé,
Első
lépés a guminő felé!
Csupa
pótszer, ezektől csak szívhat!
Hát így
történt…..
Vermes Gyuri
Az atyai örökség
Mivel őt magát már nem kérdezhetem,
legjobb, ha feljegyzem, nehogy elfelejtsem, mert azzal megkárosítanám atyai
örökségemet.Míg más sarokházat, szőlőt, gyüjteményt örököl apjától, én egy
légnemű kollektet kaptam, a szellentés jellemzését azonos magánhangzókkal.
Ime a gyűjtemény, ami valószínűleg a 20'
évek legvégén, a 30' évek legelején került összegyüjtésre, lehet, hogy Kodály
és Bartók módszereit is adaptálta a fáradhatatlan gyüjtő, aki aztán elindította
a lavinát a gimnáziumok gyerekseregében.
De nem húzom tovább az időt, ime a
görgeteg.
Alfarhang
Hátvágánygáz
Segglehellet
Végbélszél
Likfitty
Tomporszóló
Böndőgőz
Lukszusz
Űrgyűrűfütty.
Ezen most már, ha jól számolom, legalább a
4. generáció kuncog, és még néhány generáció számára ki van kövezve a
kacagáshoz vezető út.